- Egy Somogy megyei kis faluban éltem szüleimmel és négy testvéremmel együtt, nagyon nehéz körülmények között. Az életünk mégis tele volt örömmel és melegséggel. Soha nem felejtem el azt, ahogy a nagyszüleim vagy édesapám, édesanyám meséltek, énekeltek, játszottak velünk. Olyan lelki plusszal ajándékoztak meg, amely az életem végéig elkísér. Ez a tartós gazdagság!
- Már kislányként is színésznőnek készült?
- Á, dehogy! Inkább a jogi pálya vonzott volna, de fel sem merült bennem - a jeles érettségim ellenére sem -, hogy továbbtanuljak. Úgy gondoltam, ha befejezem az iskolát, kutyakötelességem munkába állni, hogy ezzel is hozzájáruljak a családi kassza kiadásaihoz. Alig vártam, hogy pénzt keressek. Először egy aszalóüzemben voltam segédmunkás, három műszakban, majd bérelszámoló lettem.

- Szerencsére azért nem nagyon mélyedt el a pénzügyekben, mert végül mégiscsak színésznő lett! Hogyan?
- A munkám mellett amatőr színjátszócsoportba jártam Kaposváron. A barátaim unszoltak, hogy próbáljam meg a színművészetit. Hittek bennem, én pedig nem akartam nekik csalódást okozni, hát megpróbáltam. Talán azért is sikerült, mert nem akartam mindenáron, görcsösen bekerülni.

- De azért örült?!
- Amikor felvettek, én lettem a világ legboldogabb embere. Arról, hogy egy vidéki pályaőr lányaként egyszer színésznő leszek, soha nem is álmodtam, mert képtelenségnek tartottam.
- Szívesen emlékszik a főiskolai évekre?

- Gyönyörűek és nagyon nehezek is voltak, hiszen az értelmiségi családból származó osztálytársaimhoz képest a tárgyi tudás tekintetében volt mit ledolgoznom. Igaz, ma már úgy gondolom, hogy ez nem is annyira fontos, mint az a lelki tartás, amit a szülői házból hoztam, s ami a nagyon nehéz időket is segített átvészelni.

- Önről köztudott, hogy a szerepeiben mindig a maximumot nyújtja. Másokkal szemben is százszázalékosak az elvárásai?
- Tudja, egyáltalán nem örülök annak, amikor a közönség egy közepes darabot, avagy színészi teljesítményt is megtapsol. Jobb lenne, ha kifütyülnék, otthagynák! Csakhogy a nézők manapság nem mernek megbuktatni egyetlen darabot sem. Persze tudom és el is fogadom, hogy mindenki "gyárthat" selejteset, csakhogy azt be kell(ene) látni, s törekedni kellene a kijavítására. Ugyanakkor az évek folyamán megtanultam, hogy másokkal szemben nem lehetnek olyan elvárásaim, mint magammal. Azaz toleráns vagyok. Annak, akit a közelembe engedek, aki hozzám tartozik, a hibáit is elfogadom, hisz senki sem lehet tökéletes. Ha azok lennénk, mi dolgunk akadna a világban?!

- És ön szerint mi dolgunk?
- A mostani, értékrend nélküli világban meg kell teremtenünk saját értékrendünket, s e szerint kell tisztességgel, becsülettel leélni az életünket, megoldani az elénk tornyosuló nehézségeket. Nekem nagyon fontosak a kapcsolataim, a családommal, a barátaimmal, a munkatársaimmal, de emellett arra is odafigyelek, hogy megőrizzem magamat olyannak, amilyen vagyok. Ne veszítsem el a kedvemet, a hangulatomat, a hitemet. Eddigi életem során soha nem választottam a könnyebb utat, s utólag mindig be is igazolódott, hogy érdemes volt a rögösebbet végigjárni.

- Bár a lánya már felnőtt, de azért ön anya is, miként tudta ezt összeegyeztetni a hivatásával?
- Bevallom, nagyon nehezen. Sokat szorongtam amiatt, hogy nem vagyok jó anya - különösen, amikor a lányom még kicsi volt -, hiszen olyan a pályám, ami nem kedvez a gyerek-anya kapcsolatnak. Szerencsére nemrégiben kezembe került a lányom egyik anyák napi dolgozata, talán másodikos lehetett, amikor írta, s ebben édes kincsnek nevez, s nagyon szépen ír a kapcsolatunkról. Amikor elolvastam, megnyugodtam... Egyébként nem hiszem, hogy létezne egy egységes recept a helyes gyereknevelés mikéntjéről. Talán ez az egyik legnehezebb feladat a világon. Éppen ezért csodálom a szüleimet, s leborulok előttük, amiért olyan iszonyú körülmények között is képesek voltak szeretetben felnevelni öt gyereket!

- Most egy kicsit kanyarodjunk a külsőségek felé. Mi Bencze Ilona szépségének titka?
- Ha az ember teste-lelke rendben van, akkor a szépség - amit akár kiegyensúlyozottságnak is nevezhetnénk - belülről fakad, nem kell hozzá semmiféle csodakence vagy hókuszpókusz! Bár a színészi pálya már önmagában is vétség az egészség ellen - például a rendszertelen élet, a rengeteg stressz, a kevés alvás miatt - én azért arra törekszem, hogy megőrizzem a kondíciómat. Rendszeresen tornázom, s mindennap szakítok időt arra is, hogy a kutyáimat megsétáltassam a házunk mögött elterülő erdőben. Ilyenkor igazán otthon érzem magam! Teljesen feltöltődöm, erőt merítek, mert a természet részévé válok...